Hol is hagytam abba? Most kezdjük az olasszal, elvégre erről szól ez az egész.:)
I. fejezet - Olaszország
Készülődés megy ezerrel, alig van már pár napom. Anya megvette nekem a kézipoggyászba tehető kis tisztálkodó szereket, mint 1 decis tusfürdő, sampon, fogkrém, stb. A kézicsomagba ennél többet ugyanis nem vihetsz fel a repülőre. Hivatalosan mindenféle folyadékból, és tubusos dologból 10X 1 decit vihetsz fel, persze ez légitársaságtól függő, de nagyjából ez a standard. Bőröndvásárlás is pipa, táskabolt járó túrák megvoltak, és sikerült egy akkora bőröndöt venni, amibe bele tudok feküdni, úgyhogy a cuccaimnak is lesz hely rendesen, már csak el kell bírni. Első számú AFS szabály ugyanis: a cserediák maga cipeli a saját bőröndjét. Ezt jól jegyezze meg minden kedves kiutazni vágyó.:)
Kézipoggyász se mindegy milyen, 20 centi széles lehet maximum, de ez fontos, mert bele fogják mérni egy fémből készült méretre igazított mintába. Ha a poggyászod abba nem fér bele, akkor nem viheted magaddal, a repülőtéren elveszik, és nem kapod többet vissza. Erre mindenki nagyon figyeljen!
Hogy hogy érzek mostanában, az nagyon ambivalens. Tekintve, hogy megismertem a páromat, és most már (tegnaptól) egy hónapja együtt járunk, természetesen nehezebb az utazás. De mégis úgy érzem, ez az én évem, az én utam, és mennem kell. Mert jó lesz, és mert új ember leszek. Lehetőségem van kilépni az itthon történő dolgokból lazítani kicsit, kikapcsolódni, és egy teljesen más életet élni. Ez nagyon sok szempontból jó. Így hat nappal az utazás előtt tényleg jobbra fordultak a dolgok. Az az erős tiltakozás, amit magamban éreztem az utazással kapcsolatban, alábbhagyott rendesen, kezdem egészen pozitívan látni a dolgokat. Szerencsésnek érzem magam, hogy itt van nekem ez a kiskapu, mert ez nem mindenkinek, sőt, szinte senkinek nem adatik meg. A barátaim sorra szenvednek olyan problémában, hogy megy a kavarás az életükben, és minden vágyuk, hogy kiszálljanak, legalább egy kis időre, de lehetetlen. Nincs hova menni, itt élnek, és nyakig süllyednek a kakiban. Én is nyakig vagyok benne (köszönhetően kedves veszprémi rosszakaróimnak), de legalább megmenekülhetek. Kiszabadulhatok, tovább állhatok, és kiengedhetem a fáradt gőzt, amit a sok stresszelés, és kavarás okozott. És ha ezt az évet ki is használom, a lehetőségeimhez mérten teljes mértékben, akkor minden megoldódhat. Csak meg kell találni az arany középutat...
II. fejezet - Búcsúbuli
Említettem az előző bejegyzésemben, hogy Noémivel, és anyával egy búcsúbulit szervezünk nekem. Illendő, nem de? Azért mégis csak elmegyek egy évre.:)Meg is volt a buli, elég sokan is voltunk, és azt kell hogy mondjam, fergetegesen sikerült, épp ahogy elterveztük. Kedd reggel kezdődött az egész, Noémivel fodrászhoz mentünk, az anyukája történetesen fodrász. Ahogy ez megvolt találkoztam Patrikkal, és elmentünk bevásárolni. Tisztára mint egy házaspár. Jókat hülyültünk, majd hazamentünk előkészülni. Nem sokkal később megérkeztek mások is, Detty és Vikiék és ők is segítetek. Pizzát sütöttünk, és szendvicseket, előkészítettük a teraszt, kipakoltunk, és vártuk a többieket. Persze nem bírtuk ki, egy felesezés meg volt még mielőtt mindenki megjött volna, de akkor aztán elkezdődött a buli. Zene be, pia, evszet, beszélgetések. Kedves barátaimtól ajándékokat is kaptam, főleg olyanokat, amiket el tudok majd vinni Olaszországba, és emlékeztet majd rájuk. Edinától például egy képes albumot kaptam, amiben mindenki benne van, aki számít, elején Seppyvel, a kis szerelmemmel.:)
A buli hajnali háromig intenzíven tartott, aztán mindenki aludni ment. Patrik is itt aludt, ahogy mindenki más is, de a vendégsereg másnap délelőtt lelépett. Mindenki megköszönte, hogy részt vehetett a bulimon, aztán nekiestünk a takarításnak. Szerencsére kisebb károkkal megúsztuk a partit, annál több takarítással ellenben, de ez a bulik velejárója. Ketten könnyebb volt megcsinálni, ráment ugyan a napunk, de jól éreztük magunkat. A csütörtököt még itthon töltöttünk nálunk mindketten, az öcsémre vigyázva, aztán kezdődött a hétvége... közösen.
III. fejezet - Szerelem.
Pénteken kora délután Sárvárra utaztunk mindketten, az ö
szüleihez. Nagyon jól éreztük magunkat, akkor már negyedik napja voltunk intenzíven együtt. Megismertem a szüleit, akik nagyon kedvesek és érdeklődőek voltak velem szemben, épp úgy, ahogy a nagymamája, és a testvérei is. Mindenki Olaszországról kérdezett, anyukájával konkrétan majdnem egy órát beszélgettem egyik este. Szimpatikusnak találtam, és elmondása alapján ő is engem. Péntek este még Sárváron maradtunk, megismerhettem a barátait is, nagyon sokan meg is kerestek Facebookon, ők is nagyon szimpatikusak voltak nekem.Az elkövetkezendő napok nagyon jól teltek, hülyeség hülyeség hátán, jókedv volt, és gondtalan együtt töltött idő. Főzöcskéztünk, voltunk a bük-fürdői furdőben, meglátogattuk a hotelt is, ahol minden elkezdődött. Szombat este pedig vacsorázni mentünk, tekintve, hogy a kapcsolatunk megérte az egy hónapot. Remekül sikerült minden. Még erősebbre fűződött köztünk a kapocs, ami jó, mert esélyt ad annak, hogy talán ez így folytatódhasson Olaszország után is. Megbeszéltünk mindent, megpróbáljuk, adunk esélyt a kapcsolatnak, nem folytjuk meg most, csak mert elmegyek. Vagyok olyan szerencsés, hogy olyan embert találtam, akivel maradéktalanul megtudom beszélni a problémáimat, aki kíváncsi rám, meghallgat, segít, szeret és támogat. Merem remélni, hogy nem lesznek problémák, de ha mégis, képesek leszünk megbeszélni, ezt pedig biztosan tudom. Ha nem megy, nem megy majd, de mindenképpen meg kell adni neki az esélyt, hiszen akkor sohasem tudhatjuk meg: mi lett volna ha...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése