Kicsit elmaradtam a blogirassal, ez teny, de olyan sok dolog nem tortent. Kepeim sajnos nincsenek is, de mostmar azokat is elkezdem gyartani, igerem.Tehat kezdjunk is bele. Romaban jartam - gyakori mondat... felmondat.
Most azonban a tobbi Castelli Romani lakossagu cserediakkal talakoztam. Amolyan meeting-csak-mert-miert-ne es beszeljuk-meg-eddig-mi-tortent talalkozo volt.
Korbejartuk Romat, a Termininel kezdtuk, tekintve, hogy kozpontkent oda volt a legcelszerubb tenni a talalkozasi pontot. Nem kis keveredes utan vegre megtalaltam oket. En ugyanis ugy szamoltam, hogy metroval vonulok be a nagyvarosba, mamma pedig ugyan ilyen szentul hitte, hogy vonattal.
Vegul persze vonattal mentem, tekintve, hogy mamma vezette a kocsit, en pedig nem kerdeztem.
Tehat felultem a vonatra - amit egyebkent elmondhatatlanul utalok - es imadkoztam, hogy az ellenor ne jojjon, mert hogy jegyem, na az nem volt. Teny, hogy azert nem, mert nem mukodott a a gep amivel a jegyet megvasarolhattam volna, es meg el is tudtam volna magyarazni a problemamat az ellenornek ha ugy van, nyilvan o is tud a problemarol, de ahogy mar 10€ aran megtapasztaltam: az ellenorok nem az empatiajukrol hiresek. Lehet nem nagyon erdekelte volna mit makogok ossze...
Sok ember, hangosak, szorosan osszepreselve mint a heringek... Vegul aztan kis maszkalas, futkosas utan megtalaltam oket, es meg is nyugodtam, hogy az elso proba legalabb teljesitve. Nem elveszni, pipa.
Gyultunk szepen, es mikor mindenki aki azt igerte jon megvolt mar, elindultunk hat kis varosnezos-beszelgetos turankra. Az elso megallo a Colosseo volt, de sokat nem idoztunk, tovabb is mentunk a Piazza Bocca della Verità fele. Majd Piazza Navona, es vissza Termini, merthogy megeheztunk. Megvallva az igazat eszembe nem jutott volna McDonaldsban enni, mikor epp Romat jarom korbe, de ez nem volt ilyen nagyon esszeru a tobbieknek. A Piazza Navonan jarva, rengeteg etterem mellett haladtunk el, melyeknek celjuk volt, hogy mi ott ebedeljunk. Rengeteg kedvezmenyt kaptunk volna, ingyen itallal, egy asztalhoz tudunk volna ulni mind, sot az egyik etteremben meg azt is felajanlottak, hogy egy alig zakkant emberke enekel nekunk, ez lett volna a zenes-ebed, ha van egyaltalan ilyen kifejezes.
[Ide beszurtam volna azert egy reklamot, ha mar nem ott ettunk, pedig igertuk, hogy kesobb vissza jovunk, de sajnos nem talalom a nevjegykatyat, amit a sok hanggal nem rendelkezo aranyos felidiotatol kaptunk...:)]
Na szoval igy visszakeveredtunk a Terminihez, ami azert sem volt okos otlet, mert a Termini vegulis alig van tomve a nap 24 orajaban. Az epitmeny ket McDonalds-sal rendelkezik, de semmit nem tesz, mert mindketto tomve, mi pedig 12-15en hogy talalhatnank helyet, egy ebedhez?
De nem volt buta a tervezo, van egy a vilagvallalat ettermeibol az elupettel szemben is, gondolom az olyanoknak, mint mi. Ott se volt egyszeru leulni, de azert megoldottuk, ebedeltunk.
Ezt kovetoen meg boklasztunk kicsit erre-arra, es egy magyar hazasparba botlottam.
Csak veletlenul meghallottam, hogy valaki magyarul beszelt, es hat muszaj volt megkerdeznem, magyarok-e. A kis beszelgetesbol lett egy bo fel ora, en pedig elvesztettem a tobbieket, de nem aggodtam kulonosebben, gondoltam majd felhivom valamelyikuket. A beszelgetes befejeztevel, elkoszontem toluk, es elindultam a tobbiek utan. Hevesen kutakodni kezdtem a taskamban a telefonomert, es gondolkoztam, kinek van meg a szama a jelen levok kozul... Senkinek. Szuper.
Es most? Remeltem, hogy ha elindulok amerre mentek talan belejuk botlok, ujra. De ahogy haladtam elore a tomegben kezdtem egyre inkabb elveszteni a hitem: ez lehetetlen.
Ekkor mar a Via del Corso-n jartunk. Vegul aztan Cristian (a brazil cserediak) jott velem szembe, mikor mar azt fontolgattam megfordulok, visszamegyek Terminihez, es felszallok az elso metrora hazafele. Azt mondta engem jott megkeresni, mert hivni nem tudtak. Hat, megtalalt... szerencsere. Visszamentunk a tobbiekhez, de az este itt nagyjabol veget is ert. Negyed nyolc korul indultam haza metroval, elore megfogadtam ugyan is, hogy haza biztos, hogy metroval megyek. Felhivtam a mammat, hogy jojjon ki ertem a metro allomashoz, es vigyen haza legyen kedves. Igy az este szepen veget is ert. Hulla faradtan ertem haza, mindig lefaraszt a nagyvaros, a sok zaj, a kaosz ami eluralkodik a gyonyoru vilagvaros felett. De megis szeretem. Van benne valami, ami megkulonbozteti a tobbitol... Egyszeruen csodalatos...
