Tanarok

Megesik neha, hogy a tanarok nem tudjak, vagy nem akarjak megerteni, hogy a cserediak "kisse" nagy hatrannyal indul az iskola uj eveben, mint a tobbiek. Es nem csak a beilleszkedes, baratkozas miatt termeszetesen, a legnagyobb problema a nyelv nem beszelese... Ez igy meglehetosen nehezkes, amig ugyanis a nyelvet nem beszeli az ember addig nem nagyon fogja tudni megtanulni az anyagot se. De hat az iskola velejaroi a tesztek, dolgozatok. En is kifogtam egy ilyen tanart, egy ilyen dolgozattal...;)

Fizika... magatol a nevtol is rosszul vagyok. :)
Eleve ott kezdodik minden, hogy enyhen fejezem ki magam, ha azt mondom nem vagyok epp egy zseni a fizikahoz. Megszerezni a kettest evvegen, az se volt semmi melo... Na jo monjuk ki: ruhellem a fizikat. Rajzolni szeretek, es irodalommal foglalkozni, nem fizikazni... Kis karorvendessel ultem be elso olasz fizikaoramra, hogy jo lesz, hiszen tekintve hogy nem ertem a nyelvet - ahogy a tobbi oran se - itt se kell majd semmit csinalnom. Igy volt? Igy. A tanarur az elejen kifaggatott activityzve, hogy ki is vagyok, honnan jottem, na meg miert nem valaszolok az elozo ket kerdesere, de aztan mikor megkapta nagy nehezen a kello informaciot beken hagyott. De nem usztam meg ennyivel persze, pedig nagyon szerettem volna. Ora vegen oda jott hozzam, es termeszetesen egy szot se szolva valami emberi nyelven, mindent ledaralt nekem olaszul. Tanuld meg ezt meg azt meg amazt. Aztan jott a kerdes, mire emlekszem a mult evbol. Hat... ez a kerdes mar az "emlekszel"-nel elbukott, de azert megeroltettem magam picit, es leirtam egy lapra par dolgot, ami ugy eszembe jutott, par kepletet, egy ket fogalmat, szabalyt.
Igen, kovezzetek meg, de magyarul irtam, hogy mashogy... A szakszavakat nem tudom leforditani angolra se, akarmennyire is jol beszelek angolul. Ezt ahhoz kulon tanulni kellett volna...
Tanar ur persze csak pislogott nagyokat, es szamon kerte, ezt mire velje. Akkor kisebb nagyobb sikerrel megprobaltam elmagyarazni, hogy ha eddig felreertette volna hallgatasom, akkor most megegyszer mondom, hogy nem beszelek olaszul, es az amugy is szegenyes fizika tudasom itt szart se er, hogy ugy mondjam. (Mindezt persze angolul) Tekintve, hogy a tanar ur erosen bologatott, azt hittem beszel angolul, csak hozzam nem szolna a vilagert se, nehogy veletlen konnyebb legyen. De a kovetkezo mondatabol kiderult, hogy megintcsak felreertett, es hiaba tepem a szamat. Vegul elem vagott egy 600 kilos "Fisica" feliratu konyvet, lapozgatta lapozgatta, es vegul feladott nekem vagy 30 oldal tanulandot, azzal az utasitassal: holnap utan dolgozat.
Kopni nyelni nem tudtam ahogy lattam azt a harminc oldal tomeny olaszt es fizikat, mindent, amit nem ertek... Es mivel rajottem, hiaba is ellenkeznek, ugyse ertene, bolintottam egyet jelezve, hogy nem kivanok tobbet beszelni errol, es "draga" tanar ur is visszafaradt a katedrara.
Itthon erosen tortem a fejem most mi legyen, atolvastam nehany oldalt, de ez lehetetlen feladatnak bizonyult, tekintve, hogy a fizikat meg a sajat anyanyelvemen is necces kettesnel jobbra megalkotnom, nem hogy olyan nyelven, ami jelenleg nekem meg ufo. Aztan azzal nyugtattam magam: ugyan, ugy se lesz akkora kocsog hogy megirassa velem a dogat.. Csak megertett annyit negyed oranyi eszosztasombol, hogy non beszelni olasz.
Es vegul annyiban is hagytam.
Ma reggel mar kisse idegesen ultem be az osztalyterembe, mert kezdtem nem bizni a sajat mesemben, hogy ugy se kell megirnom.
Ja... meg is kellett...
A tanar ur besetalt, es szo nelkul mindenki ele odacsapott egy dolgozatot, koztuk nekem is. De ekkor mar ugy voltam vele, ha abban tevedtem is, hogy megiratja-e vagy nem, az egeszen es 100%-osan biztos, hogy ez lehetetlen feladat nekem ebben a helyzetben, igy nem is erdekelt mar. Szepen, gyongybetukkel felirtam a nevem, az osztalyom, a datumot, es atolvastam a kerdeseket, majd nyugtaztam hogy a nevelokon kivul egyetlen szot se ertek, es letettem a tollamat. Persze kaptam az osztast, nem tudom ugyan pontosan mit mondott a "kedves" fizika tanar, de nem tul szepeket az biztos, hatarozottan neki allt felljebb, holott lett volna miert reklamalnom. Igen csak nem tetszek neki, de hat ez van. O se nekem.;)
Csondben egy szot se ertve vegighallgattam a lecseszest, hogy nem tanultam meg meg ez igy nagyon nem lesz jo meg mi az hogy ide jovok es nem beszelek olaszul (ezeket az apro reszleteket sikerult elkapnom), es aztan kiment a terembol.
Szegeny valoszinuleg nem tudja mi az, hogy cserediak, es az a termeszetes olasz egoizmus ott csorgedezik az ereiben, hogy az o nyelve szent es serthetetlen es aki nem beszeli nem is ember...
Innentol kezdve a folyoson ram se nezett, koszonni is luxus volt, de igazabol jobb is ez igy. Ha nem beszel nem is oszt.:)

Biztos vagyok benne, hogy minden cserediak belecsoppenik majd egy ilyen szituacioba, amikor magasrol leszarjak majd, hogy ki o es milyen nyelven beszel, es el fogjak varni ugyan azt  mint masoktol. Hiaba vagyok tul egy ilyenen, megsem tudom megmondani mi a helyes megoldas. A jo draga edesanyam viszont megmondta: Ne foglalkozz vele, tanuld a nyelvet, es semmi mas ne erdekeljen.
Es igaza van, ezt en is mondhatom, sporoljatok meg magatoknak azt az idegeskedest amit en muveltem, mert teljesen felesleges. Probaljatok meg lazan venni, es akkor minden happybb.:)

[Peldanak Lanat hoznam, a magyar AFS egyik aktiv onkenteset, aki a problemamat latva elmeselte hogy jart o, nehogy ugy erezem en vagyok az egyetlen szerencsetlen felnotas.:)

"nálam a filozófia tanár játszotta be, hogy köszöntem neki olaszul, rámnézett, ránézett az osztályra, megkérdezte tőlük olaszul ugye, hogy én beszélek-e olaszul, ezt már értettem de az osztály azt mondta hogy nem beszélek olaszul, és onnantól a pasi nem is köszönt nekem.az angol tanár 1olyan dogát iratott velem olaszul angol órán decemberben, amin az osztálykirándulásról szólt, amint az osztály szeptemberben volt, de én nem voltam ott, a british múzeumban voltak meg londonban csomó helyen. megtudtam nagyjából írni mert 2008-ban én is voltam ott, de ezt ő csak a doga után tudta, és nagyot nézett, hogy nem tudott kicseszni velem. meg volt nálam szótár, amit mindenhez használtak, de lebasztak hogy miért cipelem magammal a szótárt a suliba, mert biztos az osztályt tanítom magyarra.ugyanez a tanár, kiv volt mindig akadva, hogy angol órán csak és kizárólag angolul lehet beszélni. ha én angolul kérdeztem, olaszul válaszolt, ha olaszul beszéltem hozzá angolul válaszolt.a latintanár meg majdnem megbuktatott, mert nem tanul latint, mikor megbeszéltük hogy az nekem nem 
kell, elég az angol meg az olasz, de aztán rávett, hogy kb 2hónapig szenvedjünk egymással latinul.
matekból meg bioszból kiküldettem itthonról a könyveim, és ugy már tudtam rendesen felelni meg dogát irni. megbeszéltem a tanárokkal hogy bocsika én még csak ezt tanultam, ebből kérdezhet bármit. hát meg is tették. :D
nyugi majd lesz jobb is ha meg nem szard le a tanárt csak legyél bent órán, csinálj úgy mint aki figyel és jegyzetel, aztán béke lesz. :)"

Egy ujabb romai kirandulas

Giuseppe. :)

Fontana di Trevi

Giuseppèvel

Giuseppèvel ès Emmàval

Giuse

érmedobàs a Fontana di Trevibe:)

Amici

Igertem nektek egy boldogabb bejegyzest, ha jol emlekszem. Na akkor tessek. Az akkori lelki allapotomnak megfeleloen azt gondoltam hosszabb ido lesz, mire en vidamabb bejegyzest fogok irni, de nem mondhatnam hogy duzzogok amiert hamarabb jon. :)

Azt mondjak, a cserediak napjai, orai konnyebbek lesznek, amikor elkezdodik a beilleszkedes, es hogy ha baratokat szerez majd, es programokat csinalnak elkezdi elni az "uj" eletet, es jobban erzi majd magat. Igaz ez? Ez az ok, ami miatt vidamabb lesz ez a bejegyzes?
... Jol gondold at a valaszt...!

... eeeeees a helyes megfejteeees: igen.

Con Giuseppe

Igy van. Minden cserediaknak csak azt tudom ajanlani, amit ezerszer a szatokba ragnk az orientaciokon is, es mindenhol: legy nyitott, baratkozz, es mindenre mondj IGEN-t. (Persze tekintve, hogy itt tizenevesekrol van szo, a surun emlegetett kamaszretegrol, azert csak a kozosseg altal elfogadott erkolcsi normak kereten bellul dobalozzunk azzal az igen szocskaval.)

Emma, e Margherita

Es tudjatok mi a vicc? En se vagyok mas, mint ti, akik kiutazni keszultok. Annyi a kulonbseg, hogy en mar tulvagyok a kiutazas reszen. De akkor, amikor ott ultem az orientacion en is azt gondoltam amit ti: haaaaaaagyjanak mar ezzel a szarsaggal persz nyitott meg minden, oke, felfogtam. De akkor nem ertettem meg milyen erzes lesz majd mikor atesek a holtponton es mar kezdem jol erezni magam.
Ezt mindenki csak akkor erti meg, amikor oda kerul, es csessze meg ez nem a sablonszoveg, pedig nagyon olyan...
Elkezdesz egyre kevesebbet agyalni azon: vajon otthon mi tortenhet? Anya eppen sultcsirket, vagy rantottsajtot keszit? A mama vajon hanyszor tusszentett ma? A kutya ugatott ma mar? Az osztalyom kapott hazit matekbol ma? es igy tovabb. NEM.
Szerveztek sajat programokat, es nem az fog foglalkoztatni, hogy az igazi anyud mit keszit vacsira. Minden cserediak kap egy "uj eletet" amikor kiutazik, es meg kell tanulni elni. Azt kell elni. Persze maradhatnak meg dolgok a "regi" eletedbol is, vagy akar atviheted oket az "ujba", ahogy en is, a parommal kapcsolatban. De ez kulon tema, tegyuk szepen a vegere.

Spagna Square, Roma

Szoval baratok. Tenyleg fontos ismerkedni, es ez nem eleg. Nekem van olyan szerencsem, hogy a fogadotesom, Emma baratainak en nagyon szimbatikus vagyok, es ok is nekem, es igen, baratsag alakult ki koztunk. Ma Romaba mentunk oten (Emma, Margherita, Giuseppe es Eduardo), korulnezni a varosban, csaszkalni, csinalni amit csak akarunk. Jartunk a Spagna Square-n, vegigneztuk az osszes kirakatot, benezegettunk a boltokba. Ertelmes kep nem nagyon keszult, de nem is kell, mert felejthetetlen emlek volt: az elso olyan "kiruccanas" amikor csak baratokkal voltam, es vegre azt ereztem, hogy nem csak megszokasbol es kotelessegbol mosolygok hidegen, hazugul allandoan, hanem oszinten jol is erzem magam...:)

[Nyilvan mindenkinek fontos, az "igazi" elete. De egyszerre ket elet sok egy embernek, marpedig ha tetszik ha nem abban vagy, amibe a fogado orszagodban belecsoppentel. Es egyiket sem tudod elni, ha nem azt eled amiben eppen vagy. De akarmit is mondanak az orientaciokon es e-mailek hosszu sorozataban, NEM kell eltunnod egy evre, es nem beszelni senkivel, ez hulyeseg. Annyit hallottam az AFS-tol, hogy minel kevesebbet beszelgetni, inkabb ne is, latogatas neeeeem... stb. Van benne logika, es nyilvan le kell redukalni a Facebookon logas szamat, de teljes egeszeben nem igaz, amit mondanak.
Azt is mondjak, hogy annak, akinek parja van, meg nehezebb. Az. Ezt megerosithetem... A nap 24 orajaban ra gondolsz, ha nem veszi fel a telefont mar aggodsz, es orakat tudnal vele beszelgetni... Vagy napokat? Akar.
Es azert, mert kiutazol nem kell minden kapcsolatot megszakitani. Nehez, de nyersz valami nagyon ertekeset: Egy eros kapcsolatot. Ha sikerul kiallnotok ezt a probat, es egyutt maradtok, a kapcsolatotok sokkal sokkal erosebbe es eletkepesebbe valik. Nyilvan, tekintve hogy itt vagyok Olaszorszagban, ez meg nem annyira tapasztalat, de nem egy embertol hallottam ezt a visszajelzest.
De mi is erezzuk, hogy a kapcsolatunk naprol napra erosebb. Es nem kell mindent elfelejtened ahhoz se, hogy jol erezd magad, az "uj" eletedbe is van hely szived valasztottjanak.:)
Minden nap megbeszeljuk, milyen napja volt aznap a masiknak, es hogy aludt az ejjel. Sokszor, nagyon sokszor elmondjuk egymasnak mennyire szeretjuk, es az esti beszelgetesek (Facebookon, Skypeon, telefonon, mindegy) el nem maradhatnak. Ez az eletunk resze lett, hogy az estenkbol nehany orat a parunkra szanunk es mindent, mindent megbeszelunk. No meg persze a bizalom es oszinteseg. A ketto csak egyutt mukodik, es ket emberes melo...
Csak csinalj mindent, ami sablonos. Mert azok valahogy mindig bejonnek...:)]

Hetvegi nyaralas

Vagyok olyan szerencses, hogy a "szuleim" a hetvegere a tengerhez vittek engem, merthogy en meg nem lattam. (Illetve de, egyszer igen, de nagyon regen)
Pentek este vacsorakor bejelentettek, hogy masnap elvisznek engem a tengerhez, es ott toltjuk a hetveget. Vagy 200 km-t utaztunk, mert ok a Roma kozeli tengert nem szeretik, tul mocskos. Sokkal szebbnek tartjak az eszakabbra levo tengerpartot.
Elindultunk hat. Nem tul messze attol a helytol, ahova menni akartunk megalltunk, ugyanis van ott egy nyaralojuk. Ott aludtunk aznap este, de azert lementunk az ottani partra megnezni a naplementet.
Vacsoraztunk egy etteremben, termeszetesen pizzat, mi mast, es ott aludtunk.
Masnap koran indultunk, es kis autokazas utan megerkezdtunk a partra, ahol az egesz napunkat toltottukUsztam a tengerben, napoztam, remek idonk volt, igy rendesen le is barnultam, valamint megtanultam kajakozni is. Silvia es Giancarlo nagy kajakosok, es vittunk ket kajakot, igy Silviaval elmehettem kajakozni. Igazabol nem is olyan nehez, mint hittem.
Megismertem Giancarlo kajakos baratait, es isteni olasz fagyit ettem.
Csinaltam par kepet is az elmult hetvegerol, nezztek meg oket! ;)

A Ponte Milvio

Bizonyara mindenki ismeri a tortenetet az irorol, aki regenyt irt, melyben a szerelmes par egy lakatot akasztott egy romai hidra, szerelmuk orokkevalosaganak jelkepekent. A konzv befutasat kovetoen tobb szaz, tobb ezer lakat jelent meg a teverei hidon, monogrammokkal, szivecskekkel, apro feliratokkal belegravirozva. A gondolat gyonzoru, es vegtelenul romantikus... A fizika azonban ellene szolt, es a hid vedelme erdekeben, egy hete az osszes lakatot le kellett hogy szedjek, a tulsuly miatt.
... de mindig a romantika gyoz: minden nap ujabb es ujabb lakatok jelennek meg a hidon ujra, lehetetlen helyeken, eldugva, vagy olyan magassagokban, ahova szinte lehetetlenseg feltenni...
A szerelmes parok ma is kijarnak a hidra, hogy elrejtsek szerelmuk orokkevalosaganak jelkepet, es visszajarnak oda, rosszabb pillanataikban emlekeztetni magukat az igazan fontos dolgokra...

Elso nap a suliban...

Igazsag szerint, este ugy fekudtem le, hogy ezaz, vegre jon a suli, talan konnyebb lesz az itt let, elkezdodik a beleszokas, a beilleszkedes. Reggel pedig felalomban, komasan azert imadkoztam, csak felkelni ne kelljen...
Minden porcikam az ellen tiltakozott, hogy feljeljek, de ekkor betoppant "anyuci", hogy ideje lenne felkelni, ha nem szeretnek elkesni. Nem volt mar mas valasztas. Szepen felkeltem, kisminkeltem magam, de csak szolidan, hogy megse gondoljanak rolam rosszat, aztan feloltoztem a leheto legelegansabban, de megis szolidan szinten. Felvettem a kis topankamat, es a dzsekimet, salat a nyakamba, es mehetunk. Osszedobaltam egy fuzetet, parfumot, tollat, telefont a taskamba, bedobtam par euro keszpenzt is, es elindultunk. Iszonyzat kideg volt, nedves, esos, es a reggeli csucsforgalmat is sikerult kifognunk, azt hittem mar sosem erunk oda... Ekkor mar inkabb ott lettem volna, ha mar sikerult mindenfele keszulodesre ravennem magam, akkor mar legyek ott...

Nagy suli, sok diak, mindenki hangosan, olaszul hadoval, egyetlen szot se ertettem...
Silvia az igazgatoiba vitt, valamit intezkedett, aztan egy angoltanar sietett a segitsegemre, szerencsere vele tudtam kommunikalni, illetve... o volt addig az egyetlen, akivel egyaltalan tudtam kommunikalni. Kicsit megkonnyebbultem, hogy azert nem vagyok elveszve. Az angoltanarral mentem tovabb, felvitt az emeletre, es betessekelt a 2.L osztalyba, mondvan: This is your class.
Bemutatott a tobbieknek, majd kert egy onkent jelentkezot, aki picit is beszel angolul, hogy uljon mellem. Asia jelentkezett, aranyos, alacsony, rovid haju lany.
Szimpatikus volt, de termeszetesen sikerult kifognom azt, aki a legtobbet beszel - vagy probal - a Justun Bieber rajongot, aki egesz nap azon ugykodott, hogy reszletezze nekem mennyire imadja Justin Biebert, es hogy csak azert log a nap 24 orajaban a Twitteren, hogy Justin utan kajtasson. Turelmesen mindent vegighallgattam a latinora alatt, kepeket, zeneket mutatott a telefonjan - termeszetesen Justintol.
Igazabol meg mindig jobb volt ez, mint egyedul ulni kirekesztve.

Azt hittem mar sosem lesz vege az oranak, mikor is megszolalt a csengo. Halat adtam az Urnak, majd megneztem mennyi ido telt el. Egeszen pontosan 60 perc. Kemeny 60 perc egy ora, de gondoltam mindegy, legalabb most mehetek egy kort a suliban. Epp hogy felalltam volna, nehany diak oda jottek hozzam, es Asia segitsegevel kerdezgettek engem, hogy honnan jottem, miert, mikor, meddig... alig telt el par masodperc, meg be se feljeztem az elso mondatom, es belepett egy masik tanar, rendet teremtett, es kezdodott a kovetkezo ora: matek.
Sikerult meginformalnom Asiatol, hogy itt bizony egy ora 60 perc lesz, es szunet csak minden masodik ora utan van, de mivel az elso napon csak harom orat tartanak meg, nem lesz szunet.
Tudomasul vettem, es lelekben felkeszitettem magam egy fasza kis matekorara...hurra.

Kiderult, hogy konnyu dolgom lesz matekbol, mert habar itt is masodikos vagyok, ok most kezdik amit en egy eve megtanultam - vagy meg kellett volna tanulnom. Ugyhogy ezzel nagy problema nem lesz.
Viszont turbo sebesseggel meg kell tanulnom olaszul, mert az elso napom alatt, az angoltanaron kivul egyetlen tanarral se talakoztam, aki egy kicsit is beszelne angolul...
Igy pedig eleg nehez lenne egy evig...

Olasz etel

Talan nem utolso szempont, hogy az ember mit eszik a csereeveben. Az otthoniaktol mindenhonnan azt hallom, milyen jo nekem, hogy original olasz kajat ehetek. Hallom a magyar kepzelgeseket az olasz etelrol: hmm... jo kis teszta, ilyen teszta, olyan teszta, paradicsomszosz, meg ahogy a magyar gondolja - csak oregano es "pizza fuszerkeverek" neven kaphato por allagu, etelizesitesre hasznalatos anyag.
Szep is lenne. :)
Az elmult heten, ami ota itt vagyok, mindenre rabolintottam, kerek ilyet is, olyat is, megkostolom, igen. Az a helyet, hogy hiaba probalkozom ujra meg ujra, be kell latnom, hogy az olasz kaja nem epp nekem valo, mondhatni nem rajongok erte.
Legnagyobb banatom, hogy meg a pizzan is mozarella van, pedig ugy vagyom mar egy kis jo "magyar-made" pizzara. Lehet, mindenki azt mondja nem az az igazi, az szar, de en megis azt szeretem...:)

Meg csak egy het telt el, de mar mit meg nem adnek agy kis zsiros, szaftos, eros magyaros kajaert... Merem remelni, hogy ez valtozik majd, mert - persze nem banom - de akkor le fogok adni meg par kilot. Nezzuk a jo oldalat: ez elony...:)

Honvagy...

I. fejezet - Honvagy

Hat, nem csak szobeszed, tenyleg lesz idoszak, amikor rosszul fogod magad erezni, barmennyire is jo sorod van a csaladodnal. Az en csaladom nagyon rendes, figyelnek ram, es kedvesek velem. Megis ugy erzem, hogy hazamennek...
Nehezedik a helyzet, olyan szituaciok jonnek, amiket at kell hogy eljek, es ki kell hogy birjak, de nehez visszafolytani a sirast... nem akarom azonban megbantani oket, igy nem akarom, hogy lassak, hogy honvagyam van...

II. fejezet - Lovaglas

A szuleim, es Emma, elvittek engem a szomszed farmra, ahol a lovak vannak, hogy meg tudjuk mennyiert es hogyan oktatnanak engem az itt tartozkodasom alatt is. Ugy jottem ide, hogy remeltem tudok majd lovakkal foglalkozni, a mi farmunk ugyan is egy tehenfarm. A szomszed farm foglalkozik lovakkal.
Az a helyzet, hogy sajnos nem fogok tudni lovagolni itt, mert egy alkalom (euroban) tobb mint 17.000 forint, amire sajnos nem sok magyarnak lenne kerete. Ok, az o fizetesukkel ezt meg tudjak oldani, de en sajnos nem...
Azert szerencsere nem veszett az ugy teljesen, mert a mi farmunkon is vannak lovak, es ha lovagolni nem is, de foglalkozni veluk mindenkeppen tudok majd...


Azt hiszem, kell egy kis ido, hogy megint vidamabb bejegyzest irhassak. Lehet, hogy csak ma keltem fel bal labbal, de reggel ota van bennem egy keseru, fajo erzes, hogy inkabb haza mennek...
De meg kell tanulni legyozni a sirast, a konnyeket, talpra allni, es folytatni amit elkezdtunk. Perse ez nem egyszeru...
Penteken elkezdodik a suli, en azt latom aduasznak. Talan a suli eljovetelevel nekem is konnyebb lesz itt elni, mert elkezdodik a beilleszkedes... Persze az is lehet, hogy csak nehezebb lesz, ezt majd a jovo hozza el...

First 4 days...

Most màr Olaszorzàgbòl jelentkezem, ezt a furcsa èkezetekbòl is làthatjàtok.:) Rendesen megszaladtak a dolgok az elmùlt nègy napban, ùgyhogy megint egy kis òsszefoglalàs kòvetkezik.

I. fejezet - Repuloùt

Mielott elindultunk szerencsere volt meg idom elvinni Seppyt setalni. Elkeszitettuk ay utolso kepeket, es elindultunk Pestre egz konnzes bucsu utan. Pesten jo sokat kellett varni mire a gep indult, kozben kicsit osszeismerkedtem a velem utazokkal, es aztan mentek a szuloktol valo bucsuzkodasok is. Es vegul felszallas. Ket lassan pergo ora utan vegre Romaba ertunk. Az elso gondolatunk az volt, hogy most leptunk Olaszorszag foldjere. Mar nem voltam egyaltalan szomoru, sokka inkabb izgatott.. iszonyu izgatott... Egy olasz onkentes vart a repteren minket, osszeszedtunk meg brazil lanzokat es japan AFS cserediakokat is, aztan egy busszal elvittek minket egz hotelbe...

II. fejezet. - Az orientacio

Szornyu volt, hogy oszinte legyek. Az elejen meg elment, mert nagyon kivancsiak voltunk, es ha azt nezzuk nem voltak szivatasok, nem bantottak minket, de megis annzira lefarasztott mindenkit az, hogy csak angolul beszelhet, hogy ejjel mindenki kidolt, de masnap reggel nyolckor mar keltettek is minket...
Megismertem viszont nehany imadnivalo embert, mint Edina, Szilvi, Vera, Judit, es persze a sracok, akik azt hiszik viccesek, pedig... na jo, tenyleg viccesek. :D
Bennuk tamaszt talaltam, ok voltak a magyarok, akikkel sikerult jo viszonyt kialakitani es bizalmat.
Az orientacio harmadik napjan szerencsere mar nem nagyon nyuztak minket, csak a szulokkel valo talakozas volt, en azonban Claudiahoz mentem, aki egy AFS onkentes, a szuleim ugyanis nyaralni voltak akkor, òs Claudianal kellett aludnom vasarnap ejjel.

Azoknak, akik leendo AFS cserediakok, vagy gondolkodnak azon, hogy talan megerne kimenni valahova, en komolyan azt mondom, hogy barmennyire is nehez is ez egy ennyi idos gyereknek mint en, megis teljes mertekben megeri. Az elmult negy napban tobbet tanultam angolbol es olaszbol egyarant, mint eddig valaha, megtanultam, hogy csak magamra szamithatok (es persze a fogadocsaladomra) es ha kell valami el kell inteznem magamnak. Onallosagra nevel, es ez nagyon fontos, mert nem leszel elveszett a vilagban, barmi es erjen, barhova is kelljen menned...

III. fejezet - Ejszakai varosnezes

Vatican

 Claudia Romaban lakik, pontosabban Roma szelen, es tekintve, hogy sosem lattam Romat o, es a csaladja elvittek engem, hogy megnezhessem a nevezetessegeket. Jartunk a Giardino Degli Aranci-ban, ami Roma egyik legromantikusabb helye. Itt persze volt egy kis honvagy, hiszen legzivesebben Vele lettem volna ott. De egyszer Vele is elmegyek oda...:$
Megneztuk a St. Pietro bazilikàt, a Colosseumot, òs ettunk igazi, original olasz fagzit, nem olyat, amit magyarorszagon eladnak olasz fagyi neven, de koszonoviszonyban sincs azzal...
Rengeteg erdekesseget lathattam, teljes korbevezetest kaptam Romaban, ejszakai kivilagitasban... Csodaszep volt...

IV. fejezet - A csalad

A Csaladom ma jott ertem Claudiahoz, hogy haza vigyenek. Silvia (az anya) es Emma (a teso) olelessel fogadtak, mar nagyon vartak engem. Giancarlo (az apa) is rendkivul kedves, mindegyikojuk oda van, hogy megerkeztem Olaszorszagba. Szerencsere mindannyian jol beszelnek angolul, igy a kommunikacioval sincsenek problemak.
Kesobb majd rakok fel kepeket is a farmrol, ahol jelenleg lakom, teljesen nekem valo. Hatalmas regies haz, antik butorokkal, igenyes, rendezett birtok, viragok, allatok, lovak, sajat szoba, es hat a nyugodt eletvitel. Nehez ezt igy bemutatni, ha lesznek kepeim majd jobban fog mar menni. Addig is legyen ennyi eleg, a fejlemenyekrol majd kesobb.;)

Utolag meg annyit, hogy mindenki nagyon hianyzik, es puszilok mindenkit innen, Olaszorszagbol!

Last 2 day...

Hát... eljött. Az utolsó napok, amikor már megkezdődnek a búcsúzkodások, és a készülődések. És az Olaszországról való gondolkodásom megint negatív irányba változott így, hogy szépen sorban mindenkivel megvannak az utolsó találkozások. Úgy érzem, mintha a péntek egy hatalmas, és átláthatatlan betonfal lenne. Nem tudom, mi vár rám ott, hogyan alakul majd az életem. Olyan, mintha a naptár addig tartana, addig tervezek. Mintha a naptárból péntektől kezdve letépték volna a többi napot, és nem tudnám mi következik aztán. Szépen betábláztam az utolsó napjaimat, teszem a dolgom szorgosan, nem is gondolva az utána következőkre. De ez nem tudatos, nem kizárni akarom, egyszerűen csak fel se fogtam még mi történik körülöttem...

I. fejezet - Szerelem

Sokat gondolkoztam azon, mi lesz majd, ha Őt kell elengednem és azt mondanom: viszlát egy év múlva. De sosem tudtam mire számíthatok. Nem tudtam, hogy fogok érezni, mit fogok mondani, illetve fogok-e tudni bármit is mondani. Minden apró részletet - hogy mit veszek fel, hogy mikor mit mondok, hogy hogy fogom meg a kezét, hogy csókolom meg - elképzeltem vagy 1000féle képen, de azt sosem tudtam eldönteni, melyik a legvalószínűbb. És ez rettenetesen idegesített... annyival könnyebb lett volna, ha tudom legalább azt, magamtól mire számítsak. De teljesen homály volt... fel se fogtam, mit művelek. Tegnap még iszonyúan vártam ezt a napot, hogy ott állhassak a buszpályaudvaron, várva, hogy Ő leszálljon a buszról, és hogy vele lehessek. De most azt kívánom, bár ne ma lenne...

Amit tegnap kívántam, beteljesült: ott álltam a buszpályaudvaron, és Rá vártam. Együtt voltunk egész nap, jártunk a suliban, elintéztünk pár dolgot, aztán haza mentünk, és otthon voltunk. Megbeszéltük a dolgokat, amiket már 100x megbeszéltünk, hogy kibírjuk, és minden rendben lesz - fő az optimizmus. De aztán eljött az a rész, amikor a hős szerelmes elhagyja kedvesét, mert hívja a haza. Busz a vasútállomásra, és vártuk a vonatot. Ott ültünk egymás kezét fogva egy padon, és az járt a fejünkben: most látom őt utoljára mielőtt elmegy/ek...
Egészen jól ment az egész, beszélgettünk, kicsit még viccelődtünk is egymással, de amikor begördült a vonat a peronra mindkettőnkből előtörtek a könnyek... Az egész teljesen filmbe illő volt, akár csak az egész kapcsolatunk. Ami köztünk van nagyon különleges, és nagyon erős. Úgy érzem érdemes adni neki egy esélyt... akár kettőt is. Nem fogom a nehézségek miatt elhagyni, mert hiba lenne. Nagy hiba. Nem leszek naiv, ahogy mindig is voltam, nem mondom, hogy egészen biztosan kibírjuk ezt az egy évet... De azt az eszemmel tudom, hogy értékes ez a kapcsolat, és nekem fontos. Tehát mindenképpen adnom kell esélyt annak, hogy csoda történjen. Lesz ahogy lesz, a mának élünk. És elmegyek vagy nem megyek, nekem ez nem elég ahhoz, hogy eldobjam magamtól azt akit a legjobban szeretek, hiszen ahogy már mondtam: akkor sosem tudhatom meg, mi lett volna ha...
Most itthon ülök, az ő pulcsijában, és az kattog a fejemben folyamatosan, hogy még mindig nem bírom elhinni...
Tudtam, hogy szar lesz mindenkit itt hagyni, szar lesz ahogy mindenkivel meglesznek az utolsó találkák. És itt az első mérföldkő: Itt hagyni Őt.
Ez az egész azt mondja nekem, hogy vészesen közeledik a betonfal, habár magát a falat még nem látom... Tudom, centire pontosan hol van, de még nem lépett ki a ködből. Csak nehogy fejjel menjek neki...

Last 6 day...

Összefoglalás következik.:)
Hol is hagytam abba? Most kezdjük az olasszal, elvégre erről szól ez az egész.:)

I. fejezet - Olaszország

Készülődés megy ezerrel, alig van már pár napom. Anya megvette nekem a kézipoggyászba tehető kis tisztálkodó szereket, mint 1 decis tusfürdő, sampon, fogkrém, stb. A kézicsomagba ennél többet ugyanis nem vihetsz fel a repülőre. Hivatalosan mindenféle folyadékból, és tubusos dologból 10X 1 decit vihetsz fel, persze ez légitársaságtól függő, de nagyjából ez a standard. Bőröndvásárlás is pipa, táskabolt járó túrák megvoltak, és sikerült egy akkora bőröndöt venni, amibe bele tudok feküdni, úgyhogy a cuccaimnak is lesz hely rendesen, már csak el kell bírni. Első számú AFS szabály ugyanis: a cserediák maga cipeli a saját bőröndjét. Ezt jól jegyezze meg minden kedves kiutazni vágyó.:)
Kézipoggyász se mindegy milyen, 20 centi széles lehet maximum, de ez fontos, mert bele fogják mérni egy fémből készült méretre igazított mintába. Ha a poggyászod abba nem fér bele, akkor nem viheted magaddal, a repülőtéren elveszik, és nem kapod többet vissza. Erre mindenki nagyon figyeljen!
Hogy hogy érzek mostanában, az nagyon ambivalens. Tekintve, hogy megismertem a páromat, és most már (tegnaptól) egy hónapja együtt járunk, természetesen nehezebb az utazás. De mégis úgy érzem, ez az én évem, az én utam, és mennem kell. Mert jó lesz, és mert új ember leszek. Lehetőségem van kilépni az itthon történő dolgokból lazítani kicsit, kikapcsolódni, és egy teljesen más életet élni. Ez nagyon sok szempontból jó. Így hat nappal az utazás előtt tényleg jobbra fordultak a dolgok. Az az erős tiltakozás, amit magamban éreztem az utazással kapcsolatban, alábbhagyott rendesen, kezdem egészen pozitívan látni a dolgokat. Szerencsésnek érzem magam, hogy itt van nekem ez a kiskapu, mert ez nem mindenkinek, sőt, szinte senkinek nem adatik meg. A barátaim sorra szenvednek olyan problémában, hogy megy a kavarás az életükben, és minden vágyuk, hogy kiszálljanak, legalább egy kis időre, de lehetetlen. Nincs hova menni, itt élnek, és nyakig süllyednek a kakiban. Én is nyakig vagyok benne (köszönhetően kedves veszprémi rosszakaróimnak), de legalább megmenekülhetek. Kiszabadulhatok, tovább állhatok, és kiengedhetem a fáradt gőzt, amit a sok stresszelés, és kavarás okozott. És ha ezt az évet ki is használom, a lehetőségeimhez mérten teljes mértékben, akkor minden megoldódhat. Csak meg kell találni az arany középutat...

II. fejezet - Búcsúbuli

Említettem az előző bejegyzésemben, hogy Noémivel, és anyával egy búcsúbulit szervezünk nekem. Illendő, nem de? Azért mégis csak elmegyek egy évre.:)
Meg is volt a buli, elég sokan is voltunk, és azt kell hogy mondjam, fergetegesen sikerült, épp ahogy elterveztük. Kedd reggel kezdődött az egész, Noémivel fodrászhoz mentünk, az anyukája történetesen fodrász. Ahogy ez megvolt találkoztam Patrikkal, és elmentünk bevásárolni. Tisztára mint egy házaspár. Jókat hülyültünk, majd hazamentünk előkészülni. Nem sokkal később megérkeztek mások is, Detty és Vikiék és ők is segítetek. Pizzát sütöttünk, és szendvicseket, előkészítettük a teraszt, kipakoltunk, és vártuk a többieket. Persze nem bírtuk ki, egy felesezés meg volt még mielőtt mindenki megjött volna, de akkor aztán elkezdődött a buli. Zene be, pia, evszet, beszélgetések. Kedves barátaimtól ajándékokat is kaptam, főleg olyanokat, amiket el tudok majd vinni Olaszországba, és emlékeztet majd rájuk. Edinától például egy képes albumot kaptam, amiben mindenki benne van, aki számít, elején Seppyvel, a kis szerelmemmel.:)
A buli hajnali háromig intenzíven tartott, aztán mindenki aludni ment. Patrik is itt aludt, ahogy mindenki más is, de a vendégsereg másnap délelőtt lelépett. Mindenki megköszönte, hogy részt vehetett a bulimon, aztán nekiestünk a takarításnak. Szerencsére kisebb károkkal megúsztuk a partit, annál több takarítással ellenben, de ez a bulik velejárója. Ketten könnyebb volt megcsinálni, ráment ugyan a napunk, de jól éreztük magunkat. A csütörtököt még itthon töltöttünk nálunk mindketten, az öcsémre vigyázva, aztán kezdődött a hétvége... közösen.

III. fejezet - Szerelem.

Pénteken kora délután Sárvárra utaztunk mindketten, az ö szüleihez. Nagyon jól éreztük magunkat, akkor már negyedik napja voltunk intenzíven együtt. Megismertem a szüleit, akik nagyon kedvesek és érdeklődőek voltak velem szemben, épp úgy, ahogy a nagymamája, és a testvérei is. Mindenki Olaszországról kérdezett, anyukájával konkrétan majdnem egy órát beszélgettem egyik este. Szimpatikusnak találtam, és elmondása alapján ő is engem. Péntek este még Sárváron maradtunk, megismerhettem a barátait is, nagyon sokan meg is kerestek Facebookon, ők is nagyon szimpatikusak voltak nekem.
Az elkövetkezendő napok nagyon jól teltek, hülyeség hülyeség hátán, jókedv volt, és gondtalan együtt töltött idő. Főzöcskéztünk, voltunk a bük-fürdői furdőben, meglátogattuk a hotelt is, ahol minden elkezdődött. Szombat este pedig vacsorázni mentünk, tekintve, hogy a kapcsolatunk megérte az egy hónapot. Remekül sikerült minden. Még erősebbre fűződött köztünk a kapocs, ami jó, mert esélyt ad annak, hogy talán ez így folytatódhasson Olaszország után is. Megbeszéltünk mindent, megpróbáljuk, adunk esélyt a kapcsolatnak, nem folytjuk meg most, csak mert elmegyek. Vagyok olyan szerencsés, hogy olyan embert találtam, akivel maradéktalanul megtudom beszélni a problémáimat, aki kíváncsi rám, meghallgat, segít, szeret és támogat. Merem remélni, hogy nem lesznek problémák, de ha mégis, képesek leszünk megbeszélni, ezt pedig biztosan tudom. Ha nem megy, nem megy majd, de mindenképpen meg kell adni neki az esélyt, hiszen akkor sohasem tudhatjuk meg: mi lett volna ha...