Last 12 days...

Akkor jöhet egy kis összegzés. :)

I. fejezet - Szerelem
Tudom, hogy a legtöbbeteket ez a téma foglalkoztat a legjobban, főleg, hogy az előző bejegyzésemben felcsigáztam kicsit a kedélyeket a kis ízelítőmmel. Ezzel kezdeném tehát. Csinálhatnám itt a fesztivált, ahogy a sorozatokban, és bár tényleg a legérdekesebb résznél hagytam abba a történetet, mégse erőltetném ezt a dolgot most. Kezdjünk inkább a közepéről.
Találkoztunk: pipa. Randiztunk: pipa, összejöttünk: pipa. Ezen túl is lennénk. Itt a folytatás:
Hogy volt-e a hazautazás után találka? De még milyen...
Nyilván a beszélgetések egyre csak szaporodtak, kezdtek egyre mélyrehatóbbak lenni, ahogy egyre jobban egymásba szerettünk. Megbeszéltük tehát, hogy mindenképpen - vagy így vagy úgy - találkoznunk kell még mielőtt elmegyek. A hazautazás utáni első találkozó amolyan próbát jelentett számomra. Ha megy megy, ha nem, akkor hagyjuk. Lefoglaltunk egy apartmant egy éjszakára, itt a közelben, és úgy terveztük, hogy ő jön ide hozzám, két napra. Nagyon ráhangolódtam a dologra, és nagyon-nagyon vártam. Egészen az érkezése napjáig semmiféle kétség, kétely, félelem nem volt bennem. Kimentem elé a buszpályaudvarra, és amikor felszálltam a buszomra akkor kezdtem el iszonyúan görcsölni... Volt már olyanban részem, hogy a fiú akivel frissen együtt jártam távol lakott és mindaddig megvesztem volna érte, amíg nem lehetett az enyém, de amikor ott állt előttem teljes életnagyságban, és az enyém lehetett... egy furcsa érzés kerített hatalmába, amit magam sem tudtam megmagyarázni, és csak menekülni akartam az egész szituációból. Féltem, hogy ez megint megtörténik, hogy nem olyan lesz az egész, ahogy elterveztük... Féltem a saját éréseimtől.
Végig izgultam tehát a 15 perces utat, plusz azt az egy-két percet, amit rá kellett várnom... És akkor ismét visszasétált az életembe, felemeltem a tekintetem, és láttam ahogy a pincérfiú sétál felém mosolyogva...
És megint csak megijedtem a saját érzéseimtől... valami egészen mást éreztem mint vártam...

Hmm... tévedtem, mégis játszom a sorozatosdit, mert vicces. :D Tehát folytassuk valami mással, erre később visszatérünk.:D

II. fejezet - Suncity 

Party? Party? Party!
Akkor let's party! Zsuzska barátnőm felvetette az ötletet: mi lenne, ha elmennénk Beachballra? Azt tudni kell, hogy Balatonfüred, és a Balatonpart egyik legnagyobb partyjáról van szó. Medence, zene, pia... minden ami kell. Összeszedtünk mindent, vettünk jegyet, és go. Persze azért ez nem ment ilyen simán. Voltak itt nagy kaarodások, szidkozódások. De ezt ha nem baj nem fejteném ki itt, tekinte, hogy nyilvánosan meg kellene említenem a történetben érintett illetőt, ez pedig nem hiszem hogy korrekt lenne.:)
... A lényeg, hogy mentünk. Hatalmas party volt, iszonyat hangulat, sok ismerős arc, oltári este. A medencében összeismerkedtünk két sárvári sráccal, néhány évvel idősebbek voltak nálunk. Jó arcoknak tűntek, így az este nagy részét velük töltöttük. Aztán jöttek a bajok, mivel hogy rosszul lettem. (Eskü, egy kortyot se ittam.:D) A vége sajnos az lett, hogy az este egyáltalán nem úgy alakult, ahogy terveztük, és néhány órával a tervezettnél előbb haza kellett mennünk. Az éjszakát végigszenvedtem, a fejem pedig még másnap is iszonyatosan fájt, fogalmam sincs mitől...
Ezt a fergeteges estét én szúrtam el - már amennyire tehettem erről - amit nagyon sajnálok is, mert eszméletlennek ígérkezett. Maybe next time...

I. fejezet - Szerelem
Visszatérnék picit, de azért genya leszek még, és a teljes történetet nem mondom el.;)
Szóval ott hagytuk abba, hogy:
Végig izgultam tehát a 15 perces utat, plusz azt az egy-két percet, amit rá kellett várnom... És akkor ismét visszasétált az életembe, felemeltem a tekintetem, és láttam ahogy a pincérfiú sétál felém mosolyogva...
És megint csak megijedtem a saját érzéseimtől... valami egészen mást éreztem mint vártam...
Féltem, féltem ránézni már amikor a szemem sarkából megláttam, hogy közeledik. De erőt vettem magamon, felemeltem a fejemet, és a szemébe néztem. És a szívem feldobbant, az ajkaim mosolyra húzódtak, és boldognak éreztem magam. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem tévedtem, nem csalódtam, és senkit nem kellett megbántanom, hogy tényleg azt érzem amit hittem, hogy érzek, és nem hazudtam saját magamnak. Hogy tényleg szerelmes vagyok, vagy hát... mi ez, ha nem az?
Hogy komoly, amit érzek. És csak mosolyogtam mint egy idióta, és halkan azt suttogtam "szia"... Ennél többet akkor nem is lehetett volna elvárni tőlem. Hozzám lépett, és szorosan magához ölelt, a szívem pedig csak verdesett, és már nem is azért vigyorogtam, mert szerelmes voltam, hanem a megkönnyebbülés, és boldogság miatt, ami elöntötte a szívemet. A következő két nap pedig ennek szellemében telt el. Jártunk az alsóörsi strandon, voltunk bent Veszprémben estefelé, ahogy szoktam minden nap, és persze Regiéket és a kis iszogatást se lehetett kihagyni, just how everyday.:)
Szépen beavattam Őt az életembe, megmutattam neki mindent, amit az otthonomnak nevezek, ami kedves nekem, ahol és akikkel jól érzem magam, és nagyon készségesen fogadta. Hajnal három körül érkeztünk meg az apartmanba, ahol konkrétan enyhén spicces állapotban egy kerítésen másztam át, mert azt hittem a lakat és a lánc a kapun van... De egy jó nevetés után túl is tettük magunkat a dolgon, és hamar elaludtunk. Reggel korán be kellett mennünk Veszprémbe, mert el kellett intéznem néhány dolgot a suliban az olasz úttal kapcsolatban, ami kapóra is jött, mert szerettem volna neki megmutatni a sulimat is, ahol gyakorlatilag az életemet élem. Persze a lelkemre kötötte, hogy ha elmegyek hozzá majd, ezt ő is mind meg akarja mutatni. Végül mikor mindent elintéztünk jött az, hogy enni is kéne...
Busz haza, ott kisebb bevásárlás. Tisztára mint egy házaspár. Aztán persze jött az együtt főzögetés. És én csak néztem ahogy beszél hozzám, és közben dolgozik. És megint csak elképedtem. Megállt az idő, és én csak mosolyogtam, és elképesztő boldognak éreztem magam. Úgy éreztem, mintha már évek óta ismernénk egymást, mintha mindent tudnánk egymásról, és mindig is együtt lettünk volna, pedig nem...És ekkor vilant be... nekem ez az érzés kell.. kell mint a függőnek a drog, mint a halnak a víz, a virágnak a napfény... Szükségem van erre az érzésre, mert most hogy belekóstoltam nem tudok már nélküle élni. És itt jött az éles fájdalom: Hogy fogok így elmenni Olaszországba?
És itt megint jött a hullámvölgy... de ez más téma...

III. fejezet - Olaszország
A szerelmes szív mindig nehéz eset... Hát ez ere az esetre is érvényes. Nem is tudom merjem-e azt mondani, hogy "ráadásul itt egy hatalmas probléma még csak nehezíti a dolgot", hiszen nem nevezhetem Olaszországot problémának. Nyilván nehéz, de ez nem probléma, hanem áldás. Vagy ha probléma is, akkor is csak értem van, azért, hogy megoldjam ezt a problémát, és ettől erősebb legyek. Persze tudom, ez a sablonszöveg, mindjárt rá is kerestek az interneten, melyik pszichológus szavait koppintottam, de nem. Akármennyire is nehéz elfogadni (és ez főleg azoknak szól, akik esetleg szintén AFS cserediákok, és a kiutazás előtt állnak) így van, és ezt a dolgot csak, és kizárólag pozitívként szabad megélni. Hiszen hatalmas lehetőség, de ezt ti mind tudjátok, ha nem tévedek.:)
Na de vissza a témához: pesze, megint jött a hullámvölgy, amikor is iszonyatosan de nagyon maradni akartam. Kellett amim volt, és nem akartam elhagyni. Pár nap így telt el, semmi másra nem gondoltam, csak arra, hogy nem akarok menni, hogy had maradjak itthon, és had éljem le a kis nyomorult életemet itt, Magyarország betonfalai között. Úgy éreztem én nem is vágyom arra, hogy kiszabaduljak innen, hiszen minek? Jó nekem itt, elvagyok, boldogvagyok, van családom, és értem is amit mondanak, van iskolám, van kultúrám, nyelvem, barátaim, otthonom. Maradok, maradok, maradok!
Azt mondják, ez a dolog, ez a hullámzás mindenkinél, vagy legalábbis a többségnél előjön majd, és ez több mint valószínű. De túl kell élni. És túl is lehet. Én is túl lettem pár nap alatt ezen a kis hullámzáson, és most megint úgy érzem, hogy teljesen egyensúlyban vagyok. Nem mindig sikerül kivernem a negatív gondolatokat a fejemből, de talán tényleg belejátszik ebbe az egyensúj dolog. Ha a környezetedben minden rendben van éppen (magyarul szarsz az idióta rágalmazó pletykákra, amik rólad keringenek a városban) és a fejedben is rendet tudsz tenni, akkor sokkal könnyebb helyesen mérlegelni a dolgokat. Igen, szeretem, igen, hiányozni fog, ahogy minden más is. De ez egy eszméletlen kaland lesz, egy hatalmas utazás, egy új élet, ami után, ha megismertem, hogy lehet máshogy is visszatérhetek a régi életembe felfrissülve, és mindenre készen.
---> az ilyen gondolatok kezdtek eluralkodni a fejemben, és ez tetszett... Jelenleg ebben a fázisban vagyok még, és merem remélni, hogy ez így is marad. Persze tudom, a nagy finálé, a kiutazás előtt egy két órával beütő para még vár rám...:)

IV. fejezet - Last party
Noémivel kitaláltunk, ha már elmegyek, illendő lenne tartani egy búcsúbulit. Anyuval lebeszélve, party a házunkban, 28 ember, kaja pia. Oké, neki is álltunk a szervezésnek, és úgy tűnik a kép kezd összeállni. Patrik is lejön természetesen a bulimra, és velem együtt fogja még egyszer, utoljára szétcsapni magát...:)
A buli holnap lesz, úgyhogy sok a dolog még... De ha minden úgy megy ahogy terveztük... akkor egy hatalmas bulit fogunk összehozni, olyat, amit felemlegetnek még mikor visszajövök Magyarországra akkor is...;)